Sisy Köln
Sisy Köln
Consumer Education Course
Projekt neve: 2023-1-HU01-KA121-VET-0000132634
Helyszín: Köln
Kurzus: Consumer Education Course
Időtartam: 2025/05/05-2023/05/10
Résztvevők: Tarsoly János
2024. május 5-11. között részt vettem egy háromnapos Erasmus+ programon Duisburgban, amelyet a Penguin Academy szervezett a fogyasztói társadalom témájában. A kurzuson rajtam kívül négy magyar kolléga vett részt, a Gundel iskola képviseletében. Az utazás vonattal történt, és a program során angol nyelvet használtunk.
Az első napunk az utazással és a bevezető gondolatokkal kezdődött, majd a kurzus első hivatalos napján Krisztina, egy szlovákiai magyar tanárnő vezette a programot. A szakmai anyag a fogyasztói szokások pszichológiai és szociális aspektusairól szólt, valamint megvitattuk a tudatos vásárlás és fogyasztói döntések fontosságát. A második nap a vásárlói jogok, a felelős fogyasztás és az internetes vásárlások témáival folytatódott, ahol többek között egy ökológiai iskolai kirándulás megszervezését is gyakoroltuk.
A harmadik nap a gazdasági rendszerek alapjait és az oktatási célú mesterséges intelligencia eszközöket érintette. A kurzus befejeztével Kölnbe, majd Amszterdamba és Brüsszelbe látogattunk el, így lehetőségem nyílt megismerni a helyi kultúrát is.
Összességében a háromnapos képzés rendkívül inspiráló és tanulságos volt. A fogyasztói társadalom különböző aspektusainak megismerése mellett nemzetközi kapcsolatok építésére és kulturális különbségek megtapasztalására is lehetőség nyílt.