Hírek
szente annamária
Faiparos iskoláink ismét a dobogón
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki Kara nyolcadik alkalommal rendezte meg hagyományos Bázisiskolai Szakmai Faipari versenyét, ahol idén 14 iskola tanulói vettek részt. A résztvevők kiváló teljesítményt nyújtottak, hozzájárulva a verseny emelkedett színvona

Az eseményt ünnepélyesen Csóka Lajos Péter, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Barcza Attila országgyűlési képviselő, prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, Hoczek László József a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója valamint Magas Ádám, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kereskedelmi tagozatának elnöke.
A verseny felépítéséről Prof. Dr. Magoss Endre dékán elmondta: a gyakorlati rész egy mestermunkának az elkészítése, amelyet egyetemi hallgatók terveznek. A művészhallgatók tervezik meg a dizájnját, ezt pedig faiparimérnök-hallgatók fordítják le a gyártás nyelvére. Ezt készítik el a csapatok meghatározott körülmények között, természetesen azonos feltételek mellett.
Prof. Dr Lakatos Ferenc a Soproni Egyetem rektorhelyettese kiemelte:
A kiemelkedő tudású diákokat próbáljuk az egyetemre csábítani, hogy itt aztán egyetemi végzettséget kapjanak. Másrészt az intézmény keretei között működik az Erdészeti és Faipari Tudásközpont, ami kifejezetten ezen a két szakterületen fellelhető tudást próbálja összegyűjteni. A faipar területén kiemelkedő az, amit az asztalosság és az asztalosipar tud. Ennek az iparnak a kiemelkedő tehetségei versenyeznek a Soproni Egyetem területén.
Minden évben izgalmas tárgyak készültek, idén egy fésülködőasztalt kellett elkészítenie a diákoknak.
| Helyezés | Bázisiskola | Felkészítő tanár | Tanuló | Tanuló | Tanuló |
| 1 | Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Viasz-Kádi Tibor | Horváth Bendegúz | Nardai Zsolt | Varga Norbert Mátyás |
| 2 | Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola | Nemes Zoltán | Micki István Karsa | Németh Barna Ákos | Sátori Kornél |
| 3 | Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum | Gálpál Viktor | Farkas Balázs | Márkus Tamás | Molnár-Varga László |
Szívből gratulálunk a Kaesz Gyula és a Kozma Lajos iskoláink diákjainak és a felkészítőiknek a második és a harmadik helyezéshez.
(Forrás: www.uni-sopron.hu)
GALÉRIA
Bázisiskolai Szakmai Faipari verseny



KAPCSOLÓDÓ HÍREK
WorldSkills Shanghai 2026 – Lezajlott az asztalos válogató döntője
Fiatal tehetségek a világverseny kapujában.
Harcos Róbert

Ismerd meg a jövőd! – Nyílt napok a BKSZC-ben
A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum 12 középiskolája idén is megnyitja kapuit a pályaválasztás előtt álló diákok és szüleik számára.
Harcos Róbert

Magyar sikerek a EuroSkills 2025 Herning-i versenyen – kiemelkedő eredmények a BKSzC versenyzőitől
A fiatal szakemberek bebizonyították, hogy tudásuk, kreativitásuk és kitartásuk révén bármely európai országban megállják a helyüket.
Harcos Róbert